Művészet & Divat

      Az ókori görögök öltözete bő, levegős, a test köré művészien redőzött Az ókori rómaiak öltözete

textília volt, melynek fő díszítő eleme az egyedi redőzés és az övrész. A szövött anyagokat lenből, gyapjúból, pamutból készítették. Kedvelték a telt erős színeket, és gyakran használtak szalagokat díszítésre.

A női öltözetek fajtái: A peplosz egy derékszögű gyapjúkendő amelyet a kar alatt a testre tekertek, majd a vállra felhozva, tűvel, köpenycsatokkal, gombokkal, vagy csomóval összefogták.
A felső anyagszegélyt visszahajtották derékig, s a jobb oldal nyitva maradt. Ezt a hosszú egyenes vonalú köpenyt gyakran öv nélkül viselték, de néha a deréknál a visszahajtás fölött övet hordtak.

A khitont lenből készítették melyet oldalt többnyire összevarrtak. Szűkebb formájában csupán a vállat takarta, tehát ujjatlan volt.
A bő khiton az egyik kéz ujjhegyétől a másik kéz ujjhegyéig ért és álujjai voltak, amelyek a vállvarrások elmaradásával jöttek létre, vagy
a felső szegélyt csomózták meg a kar fölött.
Jellemző volt a khitonra a gazdag redőzés, amely a derék, csípő és mell alatti rész többszöri megkötéséből adódott.
A himationt a nagy derékszögű gyapjúkendőt, kabátként tekerték a testre, néha a fejet is takarta.

A férfiak öltözete : A női peplosznak felelt meg a férfi khlaina.
A derékszögű kendőt háton és a vállon átvetették, elöl vagy a jobb vállon tűvel, vagy csattal összekapcsolták.
A férfi khiton a khlainához hasonlóan a földre ért és a derekát övvel kötötték meg. A bokáig érő , mell alatt összefogott khitont csak ünnepi alkalmakra
vették fel, illetve a viselete az előkelő urak és papok előjoga volt.

Az egyik vállat szabadon hagyó, rövid ruhadarabot exomisznak hívták, ez az öltözék nagyobb mozgásszabadságot biztosított.
Lovasok és katonák kedvelt köpenyszerű gyapjúból készült viselete volt a khlamüsz. Ezt a köntöst bal vállra vetették, s a jobb váll felett csatolták
össze, így a jobb kar szabadon maradt, és könnyebb volt a mozgás harc esetén.

            Az ókori rómaiak öltözete

Az ókori rómaiak öltözékén erősen érződött a görög kultúra hatása, kevésbé volt egyedi, inkább a hagyományokat követte. Sokszor személytelennek hatott, mégis költséges és rafinált volt.
Az öltözet színe, formája és díszítése jelezte viselője rangját és társadalmi pozícióját. Kezdetben természetes színű gyapjúból készültek, később váltak kedvelté a színpompásabb darabok.
A nők a könnyű, lenge anyagokat részesítették előnyben, mint a len és a selyem .

A nők előszeretettel viselték a tunikát a földig érő alsóruhát és háziruhát melyet két anyagdarabból varrtak össze, amelyen a fejnek és a karoknak nyílásokat vágtak.
Esetenként hozzávarrtak vagy vágtak rá ujjakat is. A tunikát mell alatt kötötték meg, és a vállakon gombbal vagy brossal díszítették.
A felső köntös, a stóla szabása ugyanolyan volt, mint a tunikáé és a görög khitonra emlékeztetett, bő volt és gyakran uszályos. Ezt a köntöst egy mellpánttal hordták melynek a neve strófium.
A stólákat gazdagon díszítették gyöngyökkel, rojtokkal, és hímzéssel.
Ha utcára léptek egy derékszögű gyapjúkendőt a pallát redőzték a testük köré. Ez többnyire a fejet is takarta, néha viszont egyszerűen csak a csípőjükre csavarták.
Rossz időben a paenula szolgált felsőruhaként, amely egy kör, vagy rombusz alakú gyapjúból, vagy bőrből készült csuklyás köpeny volt.

A férfiak tunikája a térd alá ért és a csípőn kötötték meg.
Ünnepi alkalmakkor lábfejig érő tunikát hordtak. Gyakran egyszerre többet is viseltek magukon. A rangjelzéseket többféleképpen jelezték pl : szalagokkal díszítették a tunikát és nem viseltek övet.
A tóga a római polgár leglátványosabb díszruhája, művészi redőkben fedte a testet, néha a fejet is takarva.
Egy ovális gyapjúkendőből készült amelyet hosszanti irányban redőztek, hosszúsága viselője magasságának háromszorosa, a szélessége kb.kétszerese volt.
A pallium praktikusabb és kényelmesebb volt mint a tóga. A téglalap alakú köpenyt a testre tekerték, később csak a vállra terítették.

              A bizánciak öltözete

A bizánciak ruházata fényűző, merev viseletté alakult amely a testet beburkolta, és eltakarta a természetes alakját.
Az uralkodó réteg kedvelte a selyemanyagokat és a brokátot, melyeket nemesfémekkel és gyöngyökkel gazdagon hímeztek.

A nők alsóneműként övvel hordták a bokáig érő selyemből készített tunikát.
A felső ruházat a hosszú vagy rövid ujjú stóla eleinte a földig ért, később lerövidült, és látszani engedte az alsóneműt. Az anyag súlyától függően viselték övvel vagy nélküle.
A paenula felső ruhadarabként funkcionált.
A kerekre szabott zárt köpeny szegélyét visszahajtották, és hátravetették a vállakon. Az uralkodói ház hozzátartozói köpenyt borítottak magukra, amelyet csattal kapcsoltak össze a jobb vállukon.

A férfiak hosszú ujjú tunikája a földig, vagy a bokáig ért, övvel viselték, hossza, anyaga, és színe a társadalmi rang szerint változott.
A férfiak a tunikát általában szűk nadrággal viselték.
A dalmatika a hosszú öv nélküli, bő ujjas tunika csak a magas rangú méltóságok felsőruházata volt, hosszanti csíkok az úgynevezett clavi díszítették az elejét és a hátulját, valamint az ujjak szegélyét.
A köpenyt, amelynek téglalap illetve legömbölyített alakja volt, elöl vagy jobb vállon fibulával kapcsolták össze.
Egy mellmagasságban felvarrott anyagapplikáció a tablion szolgált rangjelzésként. A zárt köpeny a paenula, egyházi ornátussá alakult, és miseruha lett belőle.