Művészet & Divat

Mert a tehetség kevés. Az értelem is kevés. A műveltség is kevés ahhoz, hogy valaki művész legyen. Mindehhez végzet kell, melyet nem lehet félreérteni, s melyet semmiféle emberi erő vagy szándék nem tud megmásítani.

Itt egy pár szabásminta azok számára akik igazi kedvel szeretnek alkotni és akár varrni.Vagy éppen azoknak akik csak most kezdték el ezt csinálni.

 

botond_gyz.jpg

apollonia_gyz.jpg

alhd7h9caq82981canfpaxjcakv17micai42wpbcax33urwcarmzu46cavns1t3cae0fbwh.jpg

                          AZ EMBERI TEST MÉRETEI

                               A  RUHÁZAT TERVEZÉSE 

     A ruházat tervezésének alapját a test és méretei képezik.

     Az emberi test méreteit hosszmértékben és bőségekben mérjük.

     Méretek a tartás szempontjából az emberi testek egymástól eltérőek,de több,kevesebb közös jellemzőt is felismerhetünk.

     E közös elemektől függően az emberi testek négy csoportra oszthatók:

    a.sportoló alkatú személyek-főleg a 12-18 éves serdülőkre jellemző.

    Általában erre az alkattipusra a mellkas normális fejlődése jellemző,de a has kerülete az arányos testűeknél kisebb, ú.n.derék-mínusz mutatkozik.

    A csípőbőség viszonylag normális fejlődést mutat,1-2 cm plusz vagy mínusz eltérésekkel.

     b.arányos formájú alakok-amire a normális tartás jellemző 4 cm különbséggela mellkas,has és csípő között.

     A test függőleges tartása egyenes vonalat mutat(hátul) a lapockák magasságától(ami nullpontnak tekintendő),az eltérések:6-7 cm a VII.nyaki csigolya magaságában, 4-5 cm a derékvonalon,míg csípővonalon 1 cm.

      Általában ezek az alakok a 18 éves kor után alakulnak ki.

     c.telt alkatú(testes)személyek-akiknél egy arányos 4 cm-es különbség mutatkozik a mellbőség,hasi és csípővonali kerület között.

     Ezekre az alkatokra a hátrahajlott tartás jellmező,vagyis a hátrész rövidebb a mellkas fejlettségéhez képest. Ezek az alakok elhízás jeleit  mutatják, tehát ami nagy figyelmet igényel a méretezésnél.

      A mellbőség 50 cm-től 58 cm-ig terjedhet.

     d.az aránytalan formájú(kövér) alkatok-nagy különbségek jellemzik,éspedig a mellkas arányában a hasi kerület és  a csípőbőség között.

       A mellbőségek 50 és 60 cm között lehetnek.

             

                   BŐSÉGI RÁHAGYÁS

    

       A ruházati szabásminták elkeszítésénél  nem lehet a test méreteit pontos értékként használni ,miután a testheu képest a ruházat bizonyos bőséggel bír. Az eredeti méretekhez hozzáadják a bőségi ráhagyásokat. Ezeket a ruházat fajtájától,a testalkaattól ,a kiválasztott modelltől és a pillanatnyi divattól függően állapítják meg.Úgyszintén szükséges bőségi ráhagyásokat számításba venni a nyersanyag és segédanyagok vastagságára való tekinettel.

      A ruházat rendeltetésétől függően bőségi ráhagyásokat adnak hozzá a test mozgása miatt is. Szükséges, hogy minden ruhadarab a test mozgása közben simuljon.

         Ebben az esetben szükséges szem előtt tartani az egyszerű lehajlást,hogy a kéz érintse a lábujjakat.

6.jpg

    

          A nyújtható szüvegek támogatják a test mozgása közbeni használatukat. Ezért használatukat mind szélesebb körben terjed , miután  még a bőr is jelentősen nyúlik a test mozgása közben,egy tény amit nem alkalmaznak megfelelő módon.

        Az emberi bőr nyúlási foka mozgásban átlagosan  15% a vállakon , 19% a könyök körül , 13% a térd körül  és kb. 5% az ülepnél ülő helyzet esetén.

        Függőlegesen a bőr nyúlása 40% úgy a térdeknél mint a könyököknél  és majdnem 30% az ülepnél ha a test az ábrán bemutatott helyzethez hasonlóan van.

        A ruházatnak maximális tartósságot biztosítandó szem előtt szükséges tartani,hogy a bőség ráhagyások oldalirányban 25%-tól kezdődjenek egészen  35%-ig . Úgyszintén  számításba kell venni a szövetek nyújthatósági fokát.

        A ruházat céla, hogy mozgás közben is kényelmet biztosítson.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 25
Tegnapi: 22
Heti: 47
Havi: 151
Össz.: 117 983

Látogatottság növelés
Oldal: Szabásminták
Művészet & Divat - © 2008 - 2019 - art-fashion.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »